Többségük a partszéli sziklás-köves élőhelyeket népesíti be, gyakran irdatlan tömegben. Természetesen nem csak sziklás területek vannak a tavakban, a homokos aljzatú részeknek is megvan a maga sajátos sügérvilága, sőt a nyílt vizet kedvelő fajokból sincs hiány. A hazai akvaristák között leginkább elterjedt sügérek azonban többé-kevésbé a sziklásabb helyek lakói. Növényből nem sok akad az eredeti afrikai élettérben, tehát az igazán természethűen berendezett afrikai sügéres akvárium (vagy inkább jókora medence) „bútorzata” lényegében csak egy nagy rakás, átlag autókeréknyi méretű és egyhangú, komor, szürkés színű sziklából áll, amit a lehető legrendetlenebb módon hányunk egymás hegyére-hátára a jól átmosott folyami homok aljzaton.
1864-ben Livingstone második expedíciója megállt pihenni a Malawi tó partján. Éhesek voltak, halat fogtak, de már a parton feltűnt nekik, hogy ehhez fogható színgazdag, különleges halakat egyikük sem látott korábban. A csapat egyik lelkes tagja, Albert Günther rajzokat és leírást készített a halakról és elküldte a londoni British Museum szakértőinek. Harminc évre rá George Albert Boulenger a Günther által felfedezett halakon felbuzdulva nekiindult felfedezni az afrikai nagy tavak élővilágát. Tíz évre rá 3 kötetnyi fajtaleírással tért vissza. Az afrikai sügérek története azonban korábban kezdődött...
A Malawi és Tanganyika tavak egy vulkáni gyűrődés során kialakult törésben helyezkednek el. A két tó édesvizű; vízrendszerük zárt, azaz nem érintkeznek Afrika más vizeivel. A tavak nagyjából 20 millió évesek, vízszintjük, tengerszinthez viszonyított magasságuk, és alakjuk is sokszor változott. Mindkét tavat túlnyomó többségében csak itt előforduló (ún. endemikus) sügérfajok népesítik be (85-90%).
A halbiológusok szerint mindkét tóban egy-egy ős-sügérfaj élt. A gyakori vízszint-változás hatására azonban ezek populációi elkülönültek, és a természet törvényei szerint a mutációk hatására genetikailag is megváltoztak. A Malawi tóban élő közel 600 endemikus halfajból mintegy 540, míg a Tanganyika tó 200 endemikus fajából közel 180 sügér. A két tó - és a sügérek - az evolúció talán utolsó, ma is működő nagyüzemei. Szegény Darwin, ha láthatta volna őket, bizonyosan nem a pintyek csőrével példálózott volna.
Afrikában még a Viktória tóban található jelentősebb sügérpopuláció, de ezek a fajok Magyarországon ritkaságszámba mennek. A nílusi sügér meggondolatlan betelepítése miatt szinte valamennyiük veszélyeztetett. Sokan már csak akváriumokban lelhetők fel, és sajnos többüket még a lelkes akvaristáknak sem sikerült megmenteniük a kihalástól.
Az afrikai sügéreket fantasztikus színgazdagságuk, és változatos viselkedésformájuk, hosszú életkoruk (ami akár 10-15 év is lehet), és különleges szaporodásmódjuk tették őket sokunk kedvenceivé.
Afrikai sügérek az akváriumban:
A legfontosabb tudnivaló: ezek a halak nem valók kis akváriumba, és más halakkal történő társításukat is alaposan át kell gondolni. Sokan követik el azt a hibát, hogy megvásárolnak egy pár centis, csodaszép színekben pompázó sügért és beteszik a család kedvenc neonhalai, bettái és mollyjai közé. Sügérünk megnő, és pár hónap múlva magányosan fog úszkálni, mert vagy megette, vagy kizavarta az akváriumból a kis halakat.. Éppen ezért kell viszonylag nagy (250 l-től felfelé) és gondosan berendezett akvárium számukra - jól megválogatott, társításra alkalmas lakótársakkal.
A kifejlett afrikai sügérek hossza 5-35 cm közötti, de legtöbbjük 15-20 cm-re nő (vannak nagyobbak is, de ezeket nem tartjuk akváriumban). A hímek és a nőstények gyakran külső jegyeikben (szín, méret, mintázat) is nagy különbségeket mutatnak.
Az ideális akvárium mérete fajtafüggő. Kis testű homok- és csigasügérek 50-150 liter körüli akváriumban is jól elvannak, a színpompás Malawi tavi mbuna sügérek számára 250 litertől kezdődik az ideális méret, a Tanganyika tavi Tropheusok pedig 500 liter alatt számításba sem jöhetnek. A meglehetősen nagy helyigény oka az afrikai sügérek természetes élőhelyén keresendő.
Az afrikai sügérek többsége a part menti köves (görgeteg) zónában él.
A különböző élőhelyeket részletező térkép.
Itt a hímek egy-egy nagyobb követ és annak közvetlen környezetét (ezt revier-nek nevezzük) védik. Ide csalják a beikrásodott, párzásra hajlamos nőstényeket. A többieket azonban elég vehemensen próbálják távol tartani. A szakzsargonnal revier-tartásnak nevezett viselkedés hevessége fajonként - sőt, bizonyos esetekben egyedenként is - változik. Szintén fajonként változik a revier-tartás időszaka. Egyes fajoknál csak a szaporodás idején figyelhető meg, másoknál állandó, de szinte valamennyi esetben csak fajon belül tapasztalható. Ennek ellenére kifejezetten ellenjavallt a magányos, vagy párban tartás. Az afrikai sügérek többsége csapathal, fajonként 6-10 példány az ideális létszám. Így a területét védő hím figyelme is több felé oszlik, és akár több nőstény is beikrásodhat egyszerre.
A halak viselkedéséből kiindulva célszerű az akváriumban sok búvóhelyet biztosítani. A kifejlett halak méretével számolva ezek lehetnek nagyobb kövek, vagy kilyuggatott, lefelé fordított virágcserepek. Mivel az afrikai sügérek gyakran túrják az aljzatot táplálék után kutatva, nem érdemes többszintes kőépítményeket építeni, mert ezek könnyen összeomolhatnak. A sügérek viszonylag ijedős halak, ezért érdemes az akvárium hátterét és esetleg oldalát is perlitbetonos vagy műgyantás műszikla háttérrel bevonni. Növények telepítése csak néhány sügérálló fajból ajánlott, ezek a Cryptocoryne, és az Anubias fajok.
Anubias nana:
Az afrikai sügérek igen szapora halak. Megfelelő tartási körülmények esetén a nőstények könnyen beikrásodnak. Legtöbbjük szájköltő, ami a halak esetén az ivadékgondozás talán legfejlettebb - és leglátványosabb - formája. Párzáskor a hím egy nagyobb lapos kő fölé csalogatja a nőstényt. A halak egymásnak ellentétes irányban, oldalvást fordulva forognak. A nőstény tojik egy ikrát, ezt egy félfordulatot megtéve a szájába veszi, és a hím ott termékenyíti meg.
A hím ikrafoltjai után kapó nőstény, szájában a megtermékenyítendő ikrákkal.
Mindez addig ismétlődik, amíg elfogynak az ikrák (fajtól függően 20-120 ikra is lehet). A nőstény ezután egy csendesebb zugba vonul, és addig tartja az ikrákat a szájában, amíg azok kikelnek. Ez alatt a 2-3 hét alatt gyakran végez tátogó mozdulatokat (így juttat friss oxigént az ikráknak, ezt nevezzük forgatásnak), és semmilyen élelmet nem fogyaszt. Miután kiengedte az ivadékokat, veszély esetén még jó néhány napig engedi őket visszabújni a biztonságot jelentő anyai szájba. Akváriumi tartás esetén a forgató nőstény különösen veszélyeztetett, kevés a búvóhelye, és mivel nem táplálkozik egyre kevésbé képes elhárítani a többiek zaklatását. Ezért célszerű erre az időszakra egy kisebb akváriumba különvenni.
Táplálásuk nem jelenthet gondot, hiszen a legjobb minőségű sügértápok és a fagyasztott plankton hazánkban már szinte valamennyi komolyabb halkereskedésben elérhető. Ezek ugyan nem olcsók, de az eleség megválasztásával nagyon óvatosnak kell lennünk, mivel a gyenge minőségű vagy szennyezett szárított eleség könnyen betegség kialakulásához vezethet. Az élő plankton (népszerű nevén vízibolha) szintén nem javasolt, mert több fajta, fertőzést okozó élősködő is elszabadulhat az állományban.
Ha elhatározzuk egy afrikai sügéres akvárium felállítását, a halakat mindenképpen tapasztalt és hozzáértő tenyésztőtől vásároljuk. Sok kereskedés tart sügéreket, de sokan még a fajok neveit is keverik. Többek között ezért is célszerű a halak latin neveit használni. Ne szégyelljünk szaktanácsot kérni a társítás kialakításában (halak fajtái, száma), mert így sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, és talán nem utolsó sorban halainkat.És végül ne sajnáljuk a pénzt a minőségi akváriumra, és a megbízható szűrő- fűtő- és más berendezésekre, mert ezek hosszútávon fogják biztosítani csöppnyi, pár száz literes vízi világunk életfeltételeit, és biológiai egyensúlyát.
A TANGANYIKA TÓ
A Tanganyika-tó a három nagy tó egyike Közép-Afrikában (3° 20' - 8° 48' dél és 29° 5' - 31° 15' kelet). A világ második legnagyobb vízmennyiségű tava a szibériai Bajkál-tó után.
A tóhoz 1859-ben az angol katonatiszt-földrajztudós, Richard Burton jutott el először, majd 1860 és 1947 között rengeteg felfedező út indult. Közöttük a legnagyobb Leloup volt (1946-1947), melyben Max Poll is részt vett. Az õ felfedezéseik ma is alapjául szolgálnak ismereteinknek a tóval kapcsolatban.
A Tanganyika tó és a parti helységek nevei.
Elhelyezkedése: A tó a Nagy Hasadékvölgy nyugati ágában helyezkedik el egy hegyfalakkal határolt völgyben. Afrika legnagyobb hasadéktava, felülete alapján pedig a kontinens második legnagyobbja. Afrika legmélyebb tava és legnagyobb édesvíz tárolója. Kiterjedése észak-déli irányban 673 kilométer, átlagos szélessége 50 kilométer. Területe 32 892 négyzetkilométer, partvonala 1828 kilométer, átlagos mélysége 570 méter, legnagyobb mélysége 1470 méter (az északi medencében). Hegyi tónak számít, hiszen a tengerszint feletti magassága 773 méter. A tó átlagos felületi hõmérséklete 25 °C – általában 25-26 °C, de az esős évszakban a 29 °C-ot is elérheti. A víz keménysége 10 és 18 nk között változik, pH -ja 7.5 – 9.5 (átlag 8.4) vezetőképessége pedig 550-600 mikroSiemens, valamint 300-400 mg oldott ásványi anyagot is tartalmaz. A nagy mélység és a tropikus éghajlat (alacsony hőingás) miatt a víztömegek keveredése a tóban nagyon alacsony fokú, ami azt jelenti, hogy a mélyvíz úgynevezett "fosszilis víz", ami anoxikus, azaz kevés benne az oxigén: a Tanganyika-tó 200 m-nél mélyebb részein, a keveredés hiányában egyáltalán nincs oxigén. A világ legtisztább tava, a normális látótávolság – a folyóbeömléseket kivéve – 15-20 méter. A tó vízgyűjtő területe mintegy 231 ezer négyzetkilométer. Két nagy folyó ömlik bele és számos kisebb folyó és patak, a fő kifolyása a Lukuga folyó, amely a Kongó folyó vízgyűjtőjéhez tartozik. A tavat körbevevő magas hegyek miatt a gyűjtőterület viszonylag kicsi. A fő befolyás a Ruzizi folyó (északról, a Kivu-tóból) és Tanzánia második legnagyobb folyója, a Malagarasi folyó (keletről). A Malaragasi a Tanganyika-tónál is öregebb, régebben a Kongó folyóban folytatódott. A tavon négy ország osztozik: Burundi, Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK), Tanzánia és Zambia. A KDK a tó 45 %-át, Tanzánia 41 %-át birtokolja.
Említésre érdemes, hogy a Tanganyika-tóban élő állatfajok háromnegyede endemikus. A 402 faj 169 genusba tartozik, ebből 57 nem és 293 faj endemikus (benszülött). Ezek az adatok azonban változhatnak, hiszen a tó élővilága még nincs 100%-ban feltérképezve, ill. folyamatosan fejlődik, változik. Igen sajátos a csigafaunája is, nagy részük szintén bennszülött és feltűnően hasonlít bizonyos tengeri fajokra, ill. krétakori csigákra. Hasonlóképpen egyedülállóan sok a benne élő rák és kagyló is.
Élőhelyei: Élőhelyei biotópokra oszlanak, két fő területe van, a part menti és a nyíltvízi terület. Az akváriumokban általában a part menti élőhelyek halait tartjuk, a nyíltvízi halakat a tó körül élő emberek élelemforrásként halásszák.
Három főbb övezetet különböztetünk meg: sziklás, kavicsos, homokos. A tófeneket a parttól számított kb. 10-20 méteres távolságban szublitorális övezetet nevezzük
Sziklás litorális övezet:
Kialakulása valószínűleg a földlemezek mozgásának és vulkánok tevékenységének köszönhető. Másik tényező a vízszintnek a sziklás parti részek magasságáig való emelkedése. Ebben a zónában a természet által véletlenszerűen kialakított sziklás alakzatokat találunk, melyek nagyon jól tagolt élőhelyet biztosítanak a territóriummal rendelkező fajok részére. Itt a gyengébb, üldözött halak számtalan menedékhelyet találnak. Ezt a zónát három részre osztják: üledékes, üledékmentes, kavicsos. Az üledékes rész 3 méter alatti terület, ahol a sziklák még mindig algákkal fedettek, de ez jóval gyengébb a felsőbb rétegek algáinál. Ebben a rétegben mindent karbonát réteg fed be. Az üledékben leggazdagabb zónák közelében homokot is találunk, amely a sziklák egy részét is fedi. Az üledékmentes rész nagyon hasonlít a sekély parti élettérhez, amennyiben ez a rész 0,5-5 méter mélységig terjed. Jellemző erre a rétegre, hogy 30–300 centiméter nagyságú kövek találhatók itt, amelyek szikladarabokon fekszenek. A partvonal meredeken lejt és a homok teljesen hiányzik. A víz a homok hiánya miatt nagyon tiszta, ez kedvez az algaképződésnek, ezért ezen a területen nagy számban fordulnak elő a nagy testű algaevők: Simochromis, Tropheus, Petrochromis neméből. Táplálkozásukból adódóan ezek a fajok 0,5–15 méterig fordulnak elő. A kialakult képződmények repedéseiben, barlangjaiban találnak otthonra a barlangban ikrázó fajok is: Neolamprologus, Chalinochromis, Julidochromis fajok. Ezek a fajok viszonylag kisseb testűek, mindannyiuk meghatározott területtel rendelkezik, általában párban, néha kisebb nagyobb csoportokban, de egyedül is előfordulnak. Rovarlárvákkal, apró rákokkal, zooplanktonnal táplálkoznak, sőt egymás ivadékait sem vetik meg. Nagyon kedvelt halcsalád ebben az övezetben a fogaspontysügéreké Cyprichromis mely itthon lazacsügérként terjedt el (tévesen).
Kavicsos övezet:
ezt a zónát kisebb nagyobb kavicsokból álló kőmezőként képzelhetjük el. Mélysége 2–8 m, a napsugárzás hatására a kövek fény felőli oldalélén zöldesbarna alga képződik. Halakban nagyon gazdag, köztük nagyon sok a fentebb említett növényevő is, de vannak olyanok is, amelyek csak ebben az övezetben találhatóak meg. Ezek a kisseb méretű fenékjáró sügérek: Spathodus, Eretmodus, Tanganicodus. Ezek a fajok felismerhetőek támaszkodó mellúszójukról, alsó állású szájukról és félig nyitott szájukban mindig látható fogaikról. Megtalálhatóak ebben az övezetben kisebb nagyobb barlangban ikrázó rablóhalak Julidochromis, Chalinochromis, Neolamprologus. Itt is találunk táplálékspecialistákat, a csigaházakat összeroppantani képes halakat pl. Neolamprologus Tretocephalus.
Homoki övezet:
Itt a víz már nem olyan tiszta és főleg az átmeneti övezetben található növényzet, többnyire Valisneria és Myriophillum. Ennek a résznek a talaja finom szemcséjű homok, melyet a homokszemcséből összetapadt lazább szerkezetű kövek tarkítanak. A kőzetek közelében él néhány barlangban ikrázó faj, de sokkal jellemzőbbek, az un. homoki sügérek: Callochromis, Xenotilapia, Cyatopharinx. Ezekre a halakra jellemző a nagy szem, támaszkodó, rövid, zömök mellúszó, csillámló pikkelyeik, melyek a rejtőzködésben segítik őket. Ezek a fajok nem feltűnő színezetűek, csak ritkán színesednek ki, mivel a tágas homokpadokon a rejtőzködés hiánya miatt jobban ki vannak téve a ragadozóhalak és madarak támadásainak.
A sziklás területekhez kapcsolódva a lapos homokpadokon 10-30 méteres mélységben élnek a csigasügérek kisebb-nagyobb telepeiken. A homokzónák átalakulhatnak iszapzónává, ez kétféle lehet: laza konzisztenciájú lebegő részecskékkel teli iszapréteg, mely általában a folyótorkolatokban található, vagy egy tömött állagú iszapréteg, ahol csak néhány barlangásó kistermetű halfaj él.
A Malawi tó
Mikor David Livingstone számos afrikai expedíciója közben egy nagy tó partjára érkezett, a hatalmas vízfelület láttán az ott élő őslakóknál érdeklődött a tó neve iránt. Az ott halászó őslakosok a „Nyassa” nevet emlegették neki, ezért a felfedező a térképén be is jelölte „Nyassa tó” névvel. Ekkor még nem tudta, hogy a helyiek nyelvén a „Nyassa” szó eleve azt jelenti, hogy „Tó”.
A Malawi tó - ahogy ma hívják - a helyi lakosok számára nagy jelentőséggel bír. Tekintettel a környező országok és népcsoportok szegénységére, létfontosságú számukra, hogy a nagy tó évente több tízezer tonna halhússal látja el a körülötte élőket.
A Malawi tó a világ kilencedik legnagyobb édesvízi tava 600 km-es hosszával és helyenként a 80km-t meghaladó szélességével. A legmélyebb pontokon eléri a 700 méteres mélységet is, és 472 méterrel a tengerszint felett fekszik. A területe körülbelül 31000 négyzetkilométert tesz ki, amelyhez tekintélyes mennyiségű sziget és partszakasz társul. A partszakaszokon három ország osztozik, amik közül a leghosszabbat – nyugati és déli partszakasz - a Malawi köztársaság tudhatja magáénak. Az északkeleti régió Tanzánia partszakasza, és a keleti régió hosszú függőleges csíkban elterülő része Mozambik felségterülete.
Köszönhetően a számos beömlő folyó és patak vízhozamának, a felső 200 méteres vízoszlop elégségesen gazdag oldott oxigénben. A tó vizének átlaghőmérséklete 23 és 28 Celsius között változik, évszaktól függően. A tó vizének hőmérséklet-ingadozásai a víz alatti látótávolságot is befolyásolják, de október elejétől november végéig szélcsendes napokon akár elérheti a 20 métert is.
A májusi esős időszak végén a tó víztükre akár 2 méterrel is megemelkedhet, ezek a vízszintingadozások jól megfigyelhetők a parti sziklákon. A vízszint magassága azonban a földtörténet folyamán is változott, tudósok bebizonyították (Scholz és Rosendahl 1988), hogy körülbelül 25000 évvel ezelőtt a Malawi tó jelentősen kisebb volt, és a vízszintje a mainál 400 méterrel (!) mélyebbre esett. Az eltelt 25000 év alatt a tó térhódítása során jelentős hordalék és aljzatréteg rakódott le, ami 40 méter vastagságúra becsülhető. A Malawi tó története során felhalmozódott üledékréteg vastagsága azonban a legmélyebb pontoknál eléri a 4 kilométer vastagságot is! Ez a rétegvastagság bizonyítja, hogy a földtörténet egyik legrégebbi édesvizű taváról beszélünk, ami a mai becslések szerint 3 és 20 millió év közé tehető.
A tudomány mai állása szerint a Malawi tóban élő afrikai sügér fajok száma meghaladja a 600-at, de becslések szerint még legalább 300 faj felfedezésre vár, amik a tó mélyebb régióiban élnek. A körülbelül 900 afrikai sügér faj, ami a tóban él, csak egy töredéke annak a számnak, ami valaha az ősidőkben a tó vizét benépesítették.
A partszakasz változatossága három különböző típusba osztható. Majdnem harmada sziklás, szakadékokkal tarkított. Ezeket a meredek, szinte járhatatlan partszakaszokat hosszú homokos lankás partszakaszok taglalják. A harmadik típus mocsaras, trópusi vízinövényekkel benőtt folyótorkolatok összessége. Ezen helyeken a finoman beáramló hordalék és homokmennyiség újabb és újabb zátonyokat, víz alatti domborzatokat hoz létre, amiket a fent említett sziklás partszakaszok különítenek el egymástól. Külön területként ezek az újonnan kialakuló élőhelyek jelentős szerepet játszanak mind a mai napig újabb fajok kialakulásában, és az afrikai sügérek evolúciójában. Egy ragadozó Malawi sügér:
A világon egy édesvízi élőhelyről sem mondható el olyan fajgazdagság és változatosság, amit a Malawi tó az emberiség számára az őshonos halfajok terén nyújt.
És néhány mindenevő Melanochromis:
Az afrikai sügérek a legváltozatosabb és legszínesebb édesvízi halakhoz tartoznak a Földön. Az elmúlt évtizedek folyamán az európai amerikai és ázsiai országokban élő akvarisztikát kedvelők körében jelentősen teret hódítottak, és nagy népszerűségre tettek szert. Viszonylag könnyű tartásuk, izgalmas viselkedésmódjuk és szaporíthatóságuk miatt tartásuk és ismeretterjesztésük egyre népszerűbb, így a természetet kedvelők köreiben is nagyfokú irántuk az érdeklődés.
Az afrikai nagy tavak közül a Malawi tóban élő afrikai sügér fajok száma konzervatív becslések szerint meghaladja a 900-at, de sok faj eltérő színezetben fedezhető fel a Malawi tó különböző földrajzi élőhelyein. Ezek a földrajzi variánsok a tudomány számára mind a mai napig folyamatos kihívást jelentenek, nem csak felfedezésük miatt, hanem mert az afrikai sügérek evolúciója nyomon követhető.
Ajánlom Önnek is, hogy terveztesse meg velem álmai akváriumát, és vásároljon bele afrikai sügéreket!!
English:
LAKE NYASA (LAKE MALAWI)
LOCATION
• Niassa, Mozambique; Malawi; and Ruvuma, Tanzania.
• 9:30-14:30S, 34:51-34:57E; 500 m above sea level.
•
DESCRIPTION
Lake Nyasa is the most southerly of the great African Rift Valley lakes. It is about 560 km long and has a greatest width of about 75 km. In contrast with Lake Tanganyika, it consists of a single basin with greatest depth of about 706 m near the western shore about 45 km north of Nkhata Bay. It lies between 9:30-and 14:30S at an altitude of about 500 m in a tropical climate. However it lies far enough south of the equator to experience marked seasonal variations in wind, temperature and precipitation.
The lake occupies part of the southern end of the Rift Valley system and is to a large extent delimited by faults, particularly to the north and on the eastern coast. In these areas the shores are steep and depths in excess of 200 m are found close inshore. At the southern extremity and along the southern half of the west coast the shoreline is more gently shelving. From here the bottom rises gradually to north and south and, except for a ridge some 20 m high at 10:25S, there is no trace of separate basins as in Lake Tanganyika. In further contrast to Lake Tanganyika, where a depth of 200 m is found within 20 km of the southern extremity of the lake, in Lake Nyasa such a depth is not encountered within 110 km of the southern end (8, 1).
PHYSICAL DIMENSIONS
Surface area [km2]: 6400
Volume [km3]: 8400
Maximum depth [m]: 706
Mean depth [m]: 292
Water level: Regulated
Normal range of annual water level fluctuation [m]: 0.7-1.8
Length of shoreline [km]: 245
Catchment area [km2]: 6 593
Posts
No comments:
Post a Comment